Amikor kb. 10 évvel ezelőtt azt éreztem, hogy valahol felborul az életem, s ősszel a kórházban kötöttem ki, mert túlhajszoltam magam, akkor el kezdtem keresni azokat a módszereket, eszközöket, amivel helyre billenthetem az életem. Előző évben kezdtem a pszichológiai tanulmányaimat, ami sokat segített a későbbiekben, s elkezdtem érdeklődni a coaching iránt is. Befizettem magam időgazdálkodási fókusz tréningre, s bújtam a könyveket megoldás után. Nyilván rá kellett jönnöm, hogy bármilyen eszközt is kezdek el használni, ha azt nem következetesen teszem, akkor sokat nem érek el vele. Ekkor találkoztam a coachingban az életkerékkel, ami számomra nagyon nagy felismeréseket hozott. Többek között rájöttem, hogy milyen irányba billent el az életem, s rájöttem arra is, hogy mi az, amin nagyon gyorsan változtatnom kell. Érdemes megvizsgálni mindenkinek rendszeres időközönként az életkerék 8 területét, hogy éppen hogyan áll? Készítettem egy kis értékelő anyagot, amit ha letöltesz és őszintén értékeled az egyes területek, akkor ez alapján már kijelölhetőek a célok irányvonalai.

Töltsd le: ÉLETKERÉK ÉRTÉKELÉSE

A következő néhány bejegyzésemben az életünk 8 területével fogok foglalkozni a bejegyzéseimben, kövesd figyelemmel, mert igyekszem hasznos anyagokkal szolgálni. 

Ha úgy érzed, hogy csoportban könnyebb lenne a területek egyensúlyának megteremtése, akkor jelentkezz az Életkerék egyensúlyban tréningemre